Koutomo wordpress világa

Sikerült aláírás nélkül beadni a bevallásomat. Pontosabban az aláíratlan másodpéldányt beadni, az aláírt meg nálam maradt… Gratulálok.

Kezdem egyre öregebbnek érezni magam, de komolyan. Pedig nem vagyok és biztos van sok olyan 20 éves aki többet élt nálam. Feltűnően sok 25 alatti van akik arról panaszkodnak hogy mekkorát csalódtak. Mert jártak egy sráccal aki dobta őket, mert már 10. randin vannak túl és még mindig semmi, mert volt egy jóbarátjuk aki keresztbe tett nekik. Ettől aszexek, befelé fordulók, bizalmatlanok lettek. Nem kicsit, hanem “fúj, pasik”, “nekem nem kell a szex”, “nekem nem kell társ”, “leveszem magam randiról”, “nekem ne kell egy barát se” szinten.
Nem vagyok a bölcs öregapó, ellenben azt hiszem nem kell nobel-díjasnak lenni ahhoz hogy az ember felismerjen dolgokat. Mert nekem az a véleményem hogy Az életben jó pár dologban csalódik az ember. Nyilván az első pofonokat huszonévesen kapja, ez az az idő amikor kilépünk a családi burokból, elkezdünk ismerkedni a világgal. Mint az egér a sajttal aztán az orrunkra csak az egérfogó. De azt is látom hogy nem ez az utolsó alkalom. Az olyan negatívan hangzik hogy az élet tele van csalódásokkal, de mindig fog jönni valami, mert mi eltervezünk valamit a fejünkben aztán az élet megmondja hogy lesz. Az első pofon a legnagyobb, aztán a többit megszokod…talán ez a radikális reakció az első pofonra csak időleges, mert ha valaki mindennek hátat fordítana ha csalódik benne akkor 30éves korára nem lenne semmi öröme, célja, álma.

Remélem nem haragszik meg senki aki magára ismer, de én így gondolom ezt. Aki 20-25 évesen feladja annak milyen élete lesz…? Hiszen még el se kezdődött…ez csak a kóstoló.

(* Milyen beteges rádióreklám az ami azt reklámozza hogy egy család úgy tölt el Tunéziában egy nyaralást hogy nem is látják egymást és olyan dolgokat csinálnak egy szép afrikai országban amit itthon egy bányató mellett is megtehetnek…Örülök hogy nem olyan családban nőttem fel aminek az egyetlen funkciója az utód produkálása, ahol nincs összetartás, nevelés csak “ok akkor ez a te szobád, én mentem jet-skizni, anyád a wellness spaban van te meg azt csinálsz amit akarsz”)

Úgy tűnik elkéstem mindennel, túl sokáig halogattam. Szinte a képembe röhögnek ha beutalóval megyek valahova, fél óra várakozás után előbújt egy asszisztens és felvilágosította a népet hogy a tp a minimum, de inkább kérjen mindenki időpontot mert anélkül talán ha két időpontos között akad pár perc akkor juthat be az ember. Miért ilyen primitív még mindig ez? Odamegyek, azt se tudom mi hol merre, nincs kiírva semmi, nem tudom ki hova vár, ki után következek, aztán kiderül hogy teljesen fölösleges volt elmennem.

Egyébként ma költöttem vagy 12ezret. 10ez az testem, 2-t a lelkem egészségére.

Szóval úgy van hogy 3 fokozat van:

-mezei beteg egy szál beutalóval
-aki már annyira beteg hogy táppénzen van
-időpontos

Az időpontosnak minimálisat kell várni, a táppénzest “mindenképp ellátjuk, nem menjen el”, a mezei beutalós meg várhat míg megőszül.